2011. július 6., szerda

"Húzzad jobban, menjen a munka..."


Az Önkormányzat engedélyezte, hogy újabb egy évig bérelhessük az óvoda épületét. Elkezdődtek a tárgyalások az épület megvásárlásának a lehetőségeiről is.
Ezzel párhuzamosan belekezdtünk az épület homlokzatának a felújításába. A középső, használaton kívüli csoportszobát átalakítjuk közösségi helységgé.

Emlékszem, amikor anno először itt jártunk, az omló vakolat láttán azt hittük, hogy eltévesztettük a címet. És nem csak mi egyedül voltunk ezzel így. Viszont aki a barátságosnak és hívogatónak nem mondható homlokzat láttán mégis bejött az óvodába, arról sejteni lehetett, hogy elszántan keres valamit és meg akarja azt találni. :)


Sokak munkája és anyagi hozzájárulása benne lesz abban, hogy egy konszolidáltabb kinézetű óvodaépületben kezdjük az évet.








 "Lába se érte a földet..." :)






Német Éva óvónő júliustól nem dolgozik nálunk. És még valami

Németh Éva júliustól óvónő nem dolgozik az óvodánkban.

Egy rendkívüli szülői körön - amelyet kifejezetten e célból hívtak össze az óvónők - megindokolta a döntését. Azt mondta, hogy az antropozófiát nem tudja már összeegyeztetni a katolikusságával.

Én a magam részéről fontosnak tartottam elmondani, hogy  számomra - és szerintem a szülők számára  is - ez nem jelentett problémát, legalábbis én nem tudok róla.

Mert igen, tudvalevő, hogy egymást kizáró különbségek vannak a két gondolati rendszerben, bár mindkettő keresztényi alapokon nyugszik. Ugyanakkor a szülők közül kevesen vannak, akik eleve nagyon tudatosan, az antropozófia (vagy a katolicizmus) tekintetében „elméletileg képzetten” jönnének az óvodába és számon kérnék a pedagógusokon a két gondolati rendszer közötti teoretikus szinten jelentkező különbséget. Másrészt: nagyon sokféle világlátással („-nézettel”) rendelkező ember közössége a mienk. Sokaknak épp az a fontos a waldorf pedagógiában, hogy nem akar kész, követendő meggyőződéseket közvetíteni a gyerekek számára. A szülőket idevezető közös nevező egy nagyon is gyakorlati megfontolás: ez a pedagógus gyerekekhez való fordulásának mikéntje. Ez az, ami a legfontosabb a gyerekeiket ebbe az óvodába hozók számára. Jó óvodát és óvónőt kerestünk és meg is találtuk. Én magam a Évi révén tapasztaltam meg először a waldorf pedagógiát közvetlenül és nem csak szülőként, de pedagógusként is rengeteget tanulhattam tőle, amit köszönök.

 Van ugyanakkor a waldorf pedagógiának egy olyan vonása, hogy mind a pedagógus, mind a szülő részéről a „hagyományostól” eltérő szerepvállalást feltételez. A waldorf intézményekben (óvodákban és iskolákban egyaránt) hangsúlyos a pedagógus és a szülők közötti együttműködés – ez vonatkozik a gyerek nevelésére és az intézmény életében való részvételre egyaránt.

A pedagógusok számára azt jelenti, hogy a pedagógia nevelő ereje nem korlátozódhat a csoportszobára (illetve ha iskoláról van szó, a tanteremre). A waldorf intézményben dolgozó pedagógusok a szülői körre is gondot fordítanak - direkt módon is, a szülőkkel való kapcsolattartás terén és indirekt módon is, azzal, ahogyan részt vesznek az intézmény egészének az életében. Ők az egyik kohéziós erő - nagyon fontos erő. Évi az ezzel járó szerepet a feladatokat egyre kevésbé tudta és/vagy akarta hordozni. Ezt a szülői kör is érzékelte is.
A szülői kör szempontjából ebben az összefüggésben könnyebben és konkrétabban értelmezhető az az általánosság, amit a távozása okaként mondott. Értelmezhető és el is fogadható. A történet véget is ért volna ezzel. 

Adódott egy olyan dolog, ami viszont nem elfogadható és erről szót kell ejtenem itt.

Évi távozása után azt hallottam az egyik szülőtől, hogy Évi arról beszélt neki: az intézmény vezetése arra utasította, hogy csak anyagilag jó helyzetben levő családokat vegyen fel az óvodába. Ez nem igaz. Cáfolom az intézményt fenntartó Egyesület felügyelő bizottságának és az Intézményi Fórumnak a tagjaként.

 Néhány bejegyzéssel korábban írtam arról, hogy mi jellemzi egy waldorf intézmény gazdálkodását és benne a szülők gazdasági szerepvállalását.
A keresztény alapon álló antropozófia alapelvei közé tartozik a szolidaritás, a testvériség. Soha nem utasítunk el a gyerekét hozzánk beíratni akaró családot az anyagi helyzete miatt. Tekintettel vagyunk a már ide járó de krízishelyzetbe kerülő családok megváltozott gazdasági teljesítőképességére is. Az olyan családokat viszont, akik visszaélnek a szolidaritás elvével és gyakorlatával (sajnos akadtak ilyenek) és semmiféle együttműködést nem tanúsítanak a probléma kezelésében, nem tudja vinni a közösség. Nem, mert rossz a morális üzenete, nem is beszélve az intézmény anyagi teherbíró képességének a végességéről.
 
Minderől lehetett beszélni, elkerülendő a félreértéseket és félremagyarázásokat, volt rá tér és alkalom. Problémák tisztázása párbeszéd során lehetséges - Évi esetében sok esetben maga a kommunikáció nehézséget okozott.

Azt gondolom, hogy a felmerülő problémák megoldását megnehezítette az a körülmény, amiről Évi beszélt régebben egy szülői körön.  Az egymás közötti kommunikációról volt szó, és Évi önmagával kapcsolatban megjegyezte, hogy a gyerekekkel jól boldogul, a felnőttekkel azonban nehezen megy neki. Én akkor úgy véltem, hogy ez szerénység a részéről és önirónia. Ma már azt gondolom – az elmúlt két év tapasztalatai alapján - , hogy szó szerint és komolyan kellett volna venni.

2011. július 1., péntek

A nagyok búcsúztatása

Anya, ma odajött Bendegúz és megkérdezte, hogy leszek-e a barátja, mert ma van utoljára az oviban. Én mondtam, hogy leszek, és átölelt, és egész nap a barátja voltam. Mert Bendegúz többet nem jön már óvodába, ő iskolás lesz.

Kicsit összeszorult a torkom Melindát hallgatva. Mint ahogy akkor is, amikor tavaly év vége felé szülői körön megkértük az egyik óvónőt, hogy meséljen arról, hogyan búcsúztatják a nagyokat. Évi belekezdett a mesélésbe, de befejezni nem tudta a könnyeitől. Van egy atmoszférája egy ilyen búcsúztatásnak. De ha csak szimplán belegondolok, hogy az óvónők három vagy négy évig együtt élnek gyerekekkel (gyakorlatilag többet vannak velük, mint a saját szüleik), és egy nap a gyerekek kirepülnek a fészekből – ezt nemigen lehet sírás nélkül végigcsinálni. Amikor tavaly Melinda elénekelte nekem az búcsúztató dalukat - akkor hallottam először a kicsik szájából az „Áldjanak az égiek”-et – én is megkönnyeztem.

A két csoportban nem teljesen ugyanaz az esemény „forgatókönyve”, apróbb eltérések lehetnek, de a lényeg ugyanaz.
Mariann csoportjában idén Grétit búcsúztatták.
A bejáratot és a csoportszobát friss mezei virágokkal díszítették fel. Grétit külön asztalnál várta egy szál rózsa és a tarisznyája, benne a kézimunkái, egy ceruza (az óvódában a rajzoláshoz csak viaszkrétát használunk), egy szerencsehozó kő és a csoport névsora. Az asztalt akkor díszítették fel, amikor kikísérték egy kis időre a csoportszobából; egy csengő jelezte, hogy bejöhet. Az útja egy feldíszített szőnyegen át vezetett.
Az utána következő székkörben ezen a napon a téma maga a búcsúztatás volt: hogy mit is jelent tulajdonképpen az, hogy Gréti már nem lesz óvodás. Elénekelték Gréti kedvenc énekeit. Kapott egy szerencsezsákot is, a gyerekek ebbe „szórták bele” a jókívánságaikat. Ezután Grétit kivezették a csoportszobából és ezzel jelképesen elhagyta az óvodát.

Nálunk nincs „ballagás” - a vegyes csoportokban a kicsinyek és az óvónők elbúcsúztatják a következő évben már iskolássá váló gyerekeket, és szülők nincsenek jelen ezen az eseményen. Sajnálom, hogy nem láthatom, mégis azt gondolom, hogy az ő szempontjukból nem baj, hogy nem vagyunk ott.