Németh Éva júliustól óvónő nem dolgozik az óvodánkban.
Egy rendkívüli szülői körön - amelyet kifejezetten e célból hívtak össze az óvónők - megindokolta a döntését. Azt mondta, hogy az antropozófiát nem tudja már összeegyeztetni a katolikusságával.
Én a magam részéről fontosnak tartottam elmondani, hogy számomra - és szerintem a szülők számára is - ez nem jelentett problémát, legalábbis én nem tudok róla.
Mert igen, tudvalevő, hogy egymást kizáró különbségek vannak a két gondolati rendszerben, bár mindkettő keresztényi alapokon nyugszik. Ugyanakkor a szülők közül kevesen vannak, akik eleve nagyon tudatosan, az antropozófia (vagy a katolicizmus) tekintetében „elméletileg képzetten” jönnének az óvodába és számon kérnék a pedagógusokon a két gondolati rendszer közötti teoretikus szinten jelentkező különbséget. Másrészt: nagyon sokféle világlátással („-nézettel”) rendelkező ember közössége a mienk. Sokaknak épp az a fontos a waldorf pedagógiában, hogy nem akar kész, követendő meggyőződéseket közvetíteni a gyerekek számára. A szülőket idevezető közös nevező egy nagyon is gyakorlati megfontolás: ez a pedagógus gyerekekhez való fordulásának mikéntje. Ez az, ami a legfontosabb a gyerekeiket ebbe az óvodába hozók számára. Jó óvodát és óvónőt kerestünk és meg is találtuk. Én magam a Évi révén tapasztaltam meg először a waldorf pedagógiát közvetlenül és nem csak szülőként, de pedagógusként is rengeteget tanulhattam tőle, amit köszönök.
Van ugyanakkor a waldorf pedagógiának egy olyan vonása, hogy mind a pedagógus, mind a szülő részéről a „hagyományostól” eltérő szerepvállalást feltételez. A waldorf intézményekben (óvodákban és iskolákban egyaránt) hangsúlyos a pedagógus és a szülők közötti együttműködés – ez vonatkozik a gyerek nevelésére és az intézmény életében való részvételre egyaránt.
A pedagógusok számára azt jelenti, hogy a pedagógia nevelő ereje nem korlátozódhat a csoportszobára (illetve ha iskoláról van szó, a tanteremre). A waldorf intézményben dolgozó pedagógusok a szülői körre is gondot fordítanak - direkt módon is, a szülőkkel való kapcsolattartás terén és indirekt módon is, azzal, ahogyan részt vesznek az intézmény egészének az életében. Ők az egyik kohéziós erő - nagyon fontos erő. Évi az ezzel járó szerepet a feladatokat egyre kevésbé tudta és/vagy akarta hordozni. Ezt a szülői kör is érzékelte is.
A szülői kör szempontjából ebben az összefüggésben könnyebben és konkrétabban értelmezhető az az általánosság, amit a távozása okaként mondott. Értelmezhető és el is fogadható. A történet véget is ért volna ezzel.
Adódott egy olyan dolog, ami viszont nem elfogadható és erről szót kell ejtenem itt.
Évi távozása után azt hallottam az egyik szülőtől, hogy Évi arról beszélt neki: az intézmény vezetése arra utasította, hogy csak anyagilag jó helyzetben levő családokat vegyen fel az óvodába. Ez nem igaz. Cáfolom az intézményt fenntartó Egyesület felügyelő bizottságának és az Intézményi Fórumnak a tagjaként.
Néhány bejegyzéssel korábban írtam arról, hogy mi jellemzi egy waldorf intézmény gazdálkodását és benne a szülők gazdasági szerepvállalását.
A keresztény alapon álló antropozófia alapelvei közé tartozik a szolidaritás, a testvériség. Soha nem utasítunk el a gyerekét hozzánk beíratni akaró családot az anyagi helyzete miatt. Tekintettel vagyunk a már ide járó de krízishelyzetbe kerülő családok megváltozott gazdasági teljesítőképességére is. Az olyan családokat viszont, akik visszaélnek a szolidaritás elvével és gyakorlatával (sajnos akadtak ilyenek) és semmiféle együttműködést nem tanúsítanak a probléma kezelésében, nem tudja vinni a közösség. Nem, mert rossz a morális üzenete, nem is beszélve az intézmény anyagi teherbíró képességének a végességéről.
Minderől lehetett beszélni, elkerülendő a félreértéseket és félremagyarázásokat, volt rá tér és alkalom. Problémák tisztázása párbeszéd során lehetséges - Évi esetében sok esetben maga a kommunikáció nehézséget okozott.
Azt gondolom, hogy a felmerülő problémák megoldását megnehezítette az a körülmény, amiről Évi beszélt régebben egy szülői körön. Az egymás közötti kommunikációról volt szó, és Évi önmagával kapcsolatban megjegyezte, hogy a gyerekekkel jól boldogul, a felnőttekkel azonban nehezen megy neki. Én akkor úgy véltem, hogy ez szerénység a részéről és önirónia. Ma már azt gondolom – az elmúlt két év tapasztalatai alapján - , hogy szó szerint és komolyan kellett volna venni.