2013. április 27., szombat

Utolsó bejegyzés ezen a blogon


A kecskeméti Waldorf óvoda 2012 szeptemberétől két csoporttal működik tovább a Napsugár utcában, „Kistücsök” Waldorf Óvoda néven.

Ezt a blogot lezárom.
Nyomtatott formában is megtekinthető az óvodában.

2010-ben kezdtem el írni, három itt töltött évet követtem. Egy közösségről írtam, próbálva képet adni arról, hogy hogyan élünk egy Waldorf óvodában.

Írok továbbra is. 
Az új blogban amelyet indítok, a nézőpont marad, de a fókuszom változik.
Egyrészt nem egy közösségről általában fogok írni, hanem a mi saját itteni megéléseinkről (amelyek alapvetően továbbra is átfedésben lesznek a szülőtársak és azok gyerekeinek tapasztalataival, de több lesz a személyes elem), és a saját magam nevében. A témákat illetően is tágítom a horizontot: írni fogok olyan kérdésekről, amelyekről gyakorló anyaként és pedagógusként (meg csak úgy) gondolkodom folyamatosan a tapasztalataim, megéléseim alapján, másokkal is együttgondolkodva. A többi ezekből fog elágazni…
Másik blogom elérhetősége:  Melinda-blog

2012. szeptember 13., csütörtök

Tizenhat embernek egész napos munka

Augusztus utolsó szombatján kitakarítottuk az udvart.
Ki kellett vágni az elburjánzott és kiszáradt bokrokat, a nyár folyamán néhol derékig felnőtt gazt. A viharok miatt az egész udvart elborították a kisebb-nagyobb gallyak, a fatörmelék - ezeket össze kellett hordani, a virágoskerteket kigazolni, felásni, gereblyézni. A kis tóra is ráfért már a takarítás. A fű lenyírása és a bejárat, illetve az óvódához vezető utcarész járdaszegélyeinek a kitakarítása egy-egy embert egész napra lefoglalt, sőt ez utóbbit egy ember nem is tudta volna befejezni. Az egyik család homokot ajánlott fel a homokzó feltöltéséhez, a másik megszervezte a fuvart és hozzá két embert homoklapátolásra.
Nem tudom, hogy ilyen nagygenerált kapott-e az udvar, amióta megszűnt itt az állami óvoda.
Nagyon sok munka volt ez, épp csak végeztünk estére. Egész nap eltartott tizenhat embernek (ha jól számolom) és a nagyobb, iskolás gyerekek is rengeteget segítettek.
Hullafáradtan, de teljesen feldobódva mentünk haza, mert ez most összefogás volt a javából. Jó érzés nagyon, hogy mindenkinek fontos volt és tett is érte. Egy egyszerű kör-emailes felhívásra gyakorlatilag a szülői kör háromnegyede eljött és egész nap ott volt.  A többiek közül néhányan az iskolában csinálták ugyanezt, mások pedig rögtön az ovikezdés napján kérdezték, hogy milyen munka maradt, mert segítenének, csak azon a napon nem tudtak itt lenni.
Nagyon jó hangulatban telt a nap - nem csak annak örültünk a végén, hogy szép tiszta lett az udvar, hanem egyszerűen jó volt együtt lenni.
És hát látni Karola arcát, aki csak beugrott valaimért aznap este mit sem sejtve...
Elég jól látszik a két szegély közötti különbség:


Köszönjük Mindenkinek!

2012. szeptember 7., péntek

Szokások, rítusok, szertartások

A lányaim gyakran játszanak itthon óvodát. Ha nem töltenék el egyébként is sok időt az óvodában, akkor pusztán a lányaim játékát figyelve is megérthetnék sokmindent abból, hogy mi és hogyan történik velük ott.
Egy ilyen jellegzetes dolog az, ahogyan a tevékenységeiket rövid, kis ismétlődő énekkel, dúdolással kezdik el.
Hívogató dallamok, csengettyű, jellemző mozdulatok - ilyenekkel jelez az óvónő  amikor mosdózás, étkezés, játék, székkör, pakolást, öltözés kezdődik.
A gyerekek elsősorban nem hangos, direkt felszólításokat hallanak, nem  parancs-szerű felszólításokkal és utasításokkal irányítják őket. És mégis teszik, amit kell, ami soron következik.
A Waldorf iskolákban hospitálva ugyanezt tapasztaltam.
Sok pedagógustársamnak ajánlanám, hogy tapasztalja meg: mennyivel többet lehet elérni egy mozdulattal, egy csengettyű hangjával, egy fütyörészett vagy dúdolt dallammal a hangos kiabálás helyett. Persze hozzá kell szoktatni a gyerekeket, és azokkal a gyerekekkel, akik óvodás koruk óta ezzel élnek, könnyebb dolga van az embernek.
De azt tapasztalom a saját - nem Waldorf iskolában tartott - foglalkozásaimon is, hogy a gyerekek nagyon hamar megtanulják és megszeretik az apró rítusokat. 
Hogy ennek mekkora az ereje, annak illuszrálására elmesélek egy történetet, ami itt a mi óvódánkban történt:
Nem szokásos óvodai hétköznap volt, hanem nyár. Jónéhány család benn volt az óvodában, a férfiak a homlokzatot csinálták. Sok gyerek sertepertélt az udvaron, óvodások és néhény iskolás is. Főztem ebédet, jöttek fel a kicsik és nagyok a csoportszobába, ahol szintén nem a szokásos óvodai körülmények között készültünk az ebédhez: a levert vakolatú falak között csak a kis asztalokat raktuk körbe és rá a terítéket. 
A felnőttek szedtek a fazékból, leültek és rögtön hozzá is fogtak az evéshez. Mariannal segítettünk kimerni a levest a gyerekeknek, akik ezután ültek az étel mellett, de nem fogtak hozzá.
Várták a kézkört.
Mind. A kicsik és a nagyobbak is. Nekik kézkörrel kezdődik az étkezés és azzal is fejeződik be. Még ilyen rendhagyó körülmények között is - önkéntelenül, felnőtt irányítás nélkül, sőt annak ellenére, hogy a felnőttek  másként tettek - ragaszkodtak az étkezést megelőző rövid rítushoz.
Egy másik történetem is van. Ez nem hétköznapi tevékenységhez kapcsolódott és nem is az óvodában történt.
Születésnapi zsúrra került sor az egyik óvodástársunknál. Gyakorlatilag ott volt az egész csoport, játszottak, hancúroztak. Eljött a pillanat, amikor behoztuk a tortát és összegyűltünk az asztal körül. Anélkül, hogy mi felnőttek különösebben kértük volna őket erre, a gyerekek felálltak és egy kicsi csöndet követően elkezdték énekelni az ünnepelteknek az Áldjanak az égiek...-et.
Ez több volt egy rítusnál. Szertartás volt, az ő szertartásuk, ahogyan azzal az óvodában megköszöntik egymást. 
Hogy mennyivel több puszta formánál, azt mindannyian tudjuk, mindenki érezte, hogy mennyire erős pillanatok voltak ezek.
Rítusaink, szertartásaink - formák és tartalmak, esztétikum és szellemiség.
A formai tekintetben:
Sokat segítenek abban, hogy jól lehatárolhatóan legyen a tevéknységeknek kezdete és vége, finomabb de hatásosabb jelzésekkel.
Esztétikum tekintetében:
(Bár ez egyéni ízlés kérdése és itt csak a személyes véleményem áll) én nagyon szeretem, hogy  pl. ebéd után nem elnyújtott "Kő-szőn-jűk-szé-pena-zebédet" van, hanem más. 
Szellemi vonatkozásaiban:
Erre a már idézett születésnap mellett jó példa az is, hogy a lányaim szokták itthon használni a fohászt - mindig olyan események eljátszásához, aminek  szakrális jellege is van. Például amikor esküvőt játszanak. Pedig nem láttak még templomi esküvőt, mégis érzik, hogy olyan eseményről van szó, olyan szertartásról, amihez valami különös szellemi tartalmat hordozó "vers" tartozik. Nem kell vallásosnak lennünk ahhoz, hogy megéljék a szakralitást.
"A különböző rítusok személyes és szociális létünk fontos részét alkotják. Azoknak a rituáléknak, amelyeken keresztül önmagunkról szólunk, meghatározott helye van az életünkben. A rítus idejére tudatosan részt veszünk valamilyen élményben, az adott esemény jelentőségét tudatosan nagyra értékeljük. Az a rítus, amelyben részt veszünk, társadalmunkról, annak ideáiről és értékeiről beszél." (Jonathan Neelands)

2012. július 26., csütörtök

Egy ex- és egy újdonsült óvodás:)

Nyárünnep 2012...


A régi ovisok is a körben...




Készül a kenyérlángos...

...és a koszorú



Ha valakinek van olyan képe, amin mindenki rajta van, küldje el



Kicsinyek...


A Nagy Kenyérlángos Sütő...:)




Tavasz, reggel, csend, fény, festés...









Új családok

Egy új család érkezésének mindig örülünk.
Ezen a tavaszon többszörös volt az örömöm. Az új szülőtársakat látva, velük beszélgetve nyilvánvaló lett számomra - és mások is megerősítettek ebben -, hogy ezek a családok nem azért jöttek hozzánk mert máshol nem kaptak helyet, hanem mert tudatosan a Waldorf pedagógiát és ezt az óvódát választották.
(Azzal sincs gond, ha valaki azért fordul hozzánk, mert mást nem talált. Mindenkinek van rá lehetősége, hogy megismerkedjen az óvódával ill az iskolával és úgy döntsön, hogy szeretne-e maradni vagy sem. Az óvoda ill. az iskola pedagógusai is átgondolják és és mérlegelést követően döntik el, hogy tudják-e vállalni az illető gyereket, családot.)
Az új családok tudatossága megnyilvánult abban, ahogyan egyre több időt töltöttek nálunk, hogy képük legyen arról, hogyan működik egy Waldorf óvoda és iskola, mik a céljaink és azokat hogyan valósítjuk meg. (Igen, iskola is - nem egy közülük messzebbre is tekint az óvódánál). Tudatosságra vall az is, ahogyan határozott elképzeléseik vannak arról, hogy mit várhatnak a Waldorf pedagógiától és mi az, amit ők maguk tehetnek azért, hogy a gyerekeik egészséges lélekkel és szellemmel nőjenek fel. A tudatosság mozzanata az, ahogyan a környezetük - akár a szűk családi kör - által hangoztatott tévhitek, fenntartások ellenére ők a saját tapasztalataik tükrében kitartanak a döntésük mellett.