2010. november 21., vasárnap

Szülői kör

"Kedves Szülők Évi és Judit csoportjában!

Ezúton szeretnék mindenkinek üzenni, hogy sajnos nem voltunk teljes létszámmal a legutóbbi szülői esten. Azt gondolom, hogy aki ott volt, hozzám hasonlóan nagyon jó érzésekkel, feltöltődve mehetett haza. Nagyon kedves beszélgetés volt a gyerekekről, helyzetekről, problémákról. Felvetődtek nevelési helyzetek, s mindenki elmondta véleményét, saját megoldásait. Készítettünk manókat, amit hazavihettünk.
Mindenkit biztatni szeretnék, legközelebb tegye szabaddá a délutánját, tisztelje meg az óvónőket és a szülőtársait a jelenlétével.
Az én személyes véleményem, hogy régen voltam ilyen szülői esten az oviban, ami ennyire csak a gyerekeinkről szólt. Köszönet érte Évinek, Juditnak és az ott lévő szülőknek.

Lipóczki Mónika"
Mónika hozzánk intézett levele eléggé magáért beszél. Néhány dolgot szeretnék hozzáfűzni.


Miért jár az ember szülői körre?
Nyilván nem pusztán azért, mert emlékszik rá, hogy  olvasta a beíratkozáskor aláírt együttműködési megállapodásban, hogy a szülői körön való részvétel a kötelező vállalások között szerepel. :)
Hát akkor miért? Egyáltalán miért is kell arra a szülői körre járni?
Természetesen nincs olyan, hogy "kell".
Az egész waldorf pedagógia azon alapul, hogy ne a "kell" külső kényszere legyen a meghatározó a tetteinkben, hanem az hogy az saját belátásunkból tegyünk olyat dolgokat, ami magunknak és másoknak jó. Így hát szülői körre akkor járunk, ha felismerjük, hogy az egy jó dolog.

De miért jó?
Például azért, mert egy lehetőség.
Évi, Judit, Mariann és Annamari gyakorlatilag többet van a gyerekeinkkel mint mi magunk. Számos olyan szituációban látják őket, amilyenekben mi nem, vagy ritkán. A szülői kör egy lehetőség arra, hogy egy kicsit betekintsünk a gyerekeink tulajdonképpeni hétköznapi életébe, hogy megtudjuk, mi játszódik le a kis lelkükben, mi a fontos nekik és miért, mi hat rájuk, az hogyan él bennük tovább. Az óvónők történeteit, megfigyeléseit és kommentjeit hallgatva mi magunk is megélhetjük egy kicsit azt amit a gyerekeinkkel történik.
A szülői kör ezért egy segítség is a szülőnek. Mert ha megéljük, ami a gyerekeink megélnek, ezáltal jobban meg is érthetjük őket. A saját gyerekeinket és a máséit is, sőt egymást is, amikor meghallgatjuk egymás történeteit egy-egy témában és együtt gondolkodunk a lehetséges megoldásokról.

A szülői körön való megjelenés persze feladat is. Mindig szó esik az aktuális tennivalóinkról. Ahogy az már az emberi közösségekben lenni szokott, ez sem érdekel egyformán mindenkit. Akár még az olyan horderejű kérdések sem, hogy jövő szeptembertől hol lesz helye az óvodának (az önkormányzat ugyanis pályázat útján értékesíteni fogja azt az épületet, amiben jelenleg működünk). Azon a szülői körön, ahol erről volt szó, nemigen tolongtunk, pedig nem árt mindenkinek tisztában lenni azzal, hogy pl. mivel jár egy saját tulajdonú óvoda vásárlása, beköltözhetővé tétele stb.
Természetesen tekintettel kell lennünk egymás különböző élethelyzeteire, arra, hogy nem mindenkinek van módja ott lenni ezeken az esteken (havonta egy alkalom, két óra, este öttől hétig). Van aki olyankor épp műszakban van, máshol a kisebb testvér felügyelete megoldatlan, amott betegség, emitt más program stb. De tudjuk, hogy akadnak szülőtársak, akiknél maga a szándék is hiányzik a részvételre.

Tudjuk azt is, hogy nem mindenkinek jelenti ugyanazt a lehetőséget a szülői kör. Ez természetes, nem is elvárható, hogy mindenki egyforma mértékben kötödjön a közösséghez. Vannak, akik nem kívánnak együtt gondolkodni, nem fontos számukra a tájékozódás és a visszacsatolás.  
Azt azonban problémának tartom, hogy nem mindenkiben tudatosodik az, hogy waldorf intézményben szülőnek lenni feladatokkal is jár. Kötelező és önként vállalható feladatokkal. Hiszen mi vagyunk az óvoda fenntartói, és ez nem csupán annyit jelent, hogy befizetjük a havi pénzbeni hozzájárulást, hanem azt is, hogy részt vállalunk az óvoda működtetésében. Mert senki nem teszi meg helyettünk. Ezt az alapítók nemzedéke még a saját bőrén érezte, a később bekapcsolódók közül azonban vannak, akik csupán megvesznek egy szolgáltatást az intézménytől, de a feladatokból nem kérnek vagy nem jutott el hozzájuk az információ, hogy feladatok vannak. Ez olyankor jelent problémát, ha például kimosatlanul maradnak a törölközők vagy felmosatlanul a folyosó. Ilyen ritkán fordult elő, de volt rá példa és nem jó szájízt hagyott a többi szülőben. És akkor a szülői körön felvetődött, hogy miért is történt ilyen? Nem jutott el a hír, hogy az illető családhoz, hogy ez az ő dolga? Nem ért rá? Ha így van, akkor miért nem jelezte? stb.

Segítenünk kell egymásnak annak megértésében, hogy vannak közös dolgaink és felelősségünk. (Ez utóbbi nem közös! Mindenkinek megvan a saját személyes a felelőssége a rá jutó feladatban). Olyankor is, amikor arról beszélgetünk egy-egy esten, hogy pl. hogyan tanítsuk együttműködésre a gyerekünket és olyankor is, amikor ezt az együttműködést nekünk magunknak kell megvalósítanunk a mi felnőtt életünkben - pl. egy óvoda fenntartásában és működtetésében. A "szülői kör" tágabb értelemben ez utóbbit is jelenti - nem csak a havonta együt töltött két órányi időt.


2010. november 1., hétfő

"Iskola, iskola - ki a csuda jár oda..."

Múlt héten volt egy rendkívüli szülői kör, amelyen vendégül láttuk az iskolában tanító pedagógusokat illetve az iskola tanácsadó tanárát (Kocziha Miklóst Óbudáról). Olyan szülőket is meghívtunk, akiknek a gyerekei az iskolába (értsd: a kecskeméti waldorf iskolába) járnak.
Kocziha Miklós - rá jellemző :) - impulzív bevezetője után a tanítók segítségével mi magunk is belekóstolhattunk olyan tevékenységekbe, amiket a gyerekek nap mint nap végeznek. Az első félórában a csapat három felé oszlott; mehettünk euritmiázni, formarajzot készíteni, babzsákozni-ugrókötelezni.
Bár az idő rövidsége miatt ez így valóban csak kóstolás volt, korántsem jelképes. A waldorf pedagógia komolyan veszi azt, hogy a gyerek számára a felnőtt a minta. Az ideális waldorf-pedagógus nem kérhet számon a tanítványon olyan tevékenységet, amit ő maga ne lenne képes csinálni. Óvodás gyerekek szüleiként pedig elég (és szükséges) időnként átgondolnunk, hogy gyerekünk ebben az életkorban még szinte kizárólag utánzással tanul. Sok-sok tanulsággal - mindenekelőtt némi önismerettel - szolgál, ha megpróbáljuk mi magunk is, hogy mit jelent pl. egy euritmia órán a mozdulatainkban és egész valónkban a társaink (és önmagunk) felé összhangban lenni; ha tudjuk, hogy pl. a formarajzoláshoz milyen biztos kéz és belső képi világ kell; ha pl. egy-egy közös babzsákos mozdulatsor közben ráérezve a ritmusra vagy éppenség kiesve abból felnőtt fejjel megsejtjük, hogy egy gyerekben milyen készségeket és képességeket fejleszt az ilyesmi, és mire lehet jó (utóbb esetleg elgondolkodunk azon, hogy ez nekünk miért is nincs meg.)
Az est további része a beszélgetésé volt. Szülők meséltek arról, hogy miért választották a waldorf iskolát vagy miért hozták el állami iskolából a gyerekeiket. A pedagógusok beszéltek a munkájukról, a szemléletről és a gyakorlatról. (Tavaly egy hasonló szülői körön nagyon tanulságos beszámolókat hallottunk pl. arról, hogy mennyire fontos előzménye az óvoda az iskolának, miben más egy waldorf óvodából érkezett gyerek egy állami óvodából érkezetthez képest.)
A pedagógusok bemutatkozása valóban csak bemutatkozás volt, a megismerésükhöz több idő  és alkalom szükséges. A puding igazi próbája nyilván az, amikor a mi gyerekünk is egy ilyen iskolába jár. Fontos azonban, hogy legalább van lehetőség a tájékozódásra, el lehet kezdeni és később - akár kevésbé direkt módon - folytatni (majd adott esetben dönteni, hogy pl. akarunk-e X osztálytanító osztályába járni, milyen lehetőségeink vannak vagy nincsenek)  A figyelmes szemlélő és kérdező számára nem csak az lehet a fontos, amit mondtak, hanem az is, ahogyan mondták. Az osztálytanító - ideális esetben - nyolc évig a gyerekünk életének egyik legfontosabb szereplője lesz. Nem mindegy ki ő.