2012. július 26., csütörtök

"Segíts nekünk Napsugár útra kelni már


Az utolsó nap az óvodában a nagyok búcsúztatója.


Az iskolás korba erő gyerekek számára talán ennek a napnak van a legnagyobb jelentősége az év során.

Ezen a napon rendhagyó módon a székkör előtt lementek a gyerekek az udvarra, és csak azok maradtak fenn segíteni Mariannéknak a csoportszoba díszítésében, akiket jövőre fognak búcsúztatni. Szépen elrendezték a fehér szőnyegeket, a virágokat. A „nagyok” asztalait az évszakasztal köré helyezték körívben (mindenkinek egyet), ezeken várta őket a tarisznyájuk (benne pogácsa, egy ceruza és a félév során elkészített kézimunkáik, a fiúknak hegyikristály, a lányoknak rózsakvarc) és virág mindegyikőjüknek.

Egy símításnyi illatos olajat kaptak a gyerekek a kezükre, amikor beléptek a csoportszobába. Az évszakasztal köré ültek – a nagyok az asztalaikhoz, a többiek körben egy szőnyegre. Mariannék mindegyikőjüknek felidézték, hogy hogyan indultak el itt az óvodában, mik voltak a legnevezetesebb történések a három illetve négy itt eltöltött év alatt. Ebbe a beszélgetésbe persze mindannyian bekapcsolódtak. A beszélgetés után elénekelték a búcsúztató éneket.
Nem lehet szavakkal idetenni ennek a napnak a hangulatát, bensőségességét. Azt, hogy hogyan élik meg a "nagyok" és a maradók meg az óvónők. Egyszer egy óvónőt kérdeztünk erről, és elkezdett beszélni, de folytatni nem tudta a könnyeitől.


Az elmenők mindig hiányoznak. Űrt hagynak, amit érezni egy ideig. Osztatlan, vegyes csoport lévén a maradók életében is nagy változás ez.
A gyerekekkel együtt szülőtársak is elmennek (szerencsére nem mind és van akivel iskolás szülőként toljuk tovább a dolgokat.) Ők is hiányoznak, mert ki szorosabban, ki lazábban de a közösségünkhöz tartozott, sokmindent megéltünk együtt.

Idén nyolc gyerek nőtte ki az óvodát. Szonja, Kristóf, Ármin, Sára, Máté, Lívia, Bálint, Luca. Olyan nyolc gyerek, akik gyakorlatilag az életünk része voltak – a két nagyobbik lányom velük nőtt fel és bizonyos értelemben én is. Szokatlan lesz, hogy nem látom őket minden nap és örülök, hogy nagy többségükkel az iskolában fogok találkozni ezután is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése