2011. március 18., péntek

Farsang egy waldorf óvodában

Egy waldorf óvodában a farsang is kicsit másképpen zajlik. Azaz nem „zajlik”. És nem is egyetlen kitűzött napra összesűrítve.
Már egy héttel a farsang napja előtt bevisszük a jelmezeket az óvodába, ahol a gyerekek kedvük szerint felpróbálhatják egymás szárnyát, bóbitáját, mentéjét, kalapját, bundáját, palástját – ami épp adódik. Kvázi „egymás bőrébe bújhatnak” – ennek a pedagógiai jelentőségét nem kell ecsetelnem, de nem elhanyagolható az a praktikus szempont sem, hogy így csökken az esélye annak, hogy gyermekünknek a farsang reggelén jusson eszébe, hogy méhecske helyett inkább kalózvezér esetleg tündérkirálynő szeretne lenni és ezt esetleg drámai formában juttassa a tudomásunkra. 
Azt is nagyon szeretem, hogy mindig van valami kerete az egésznek. Tavaly falunak rendezte be Évi a csoportszobát. Volt például „fogadó”, ahol az aprónép délben lakmározott a sok földi jóból amit ilyenkor viszünk be ebéd helyett. És templom is épült, mivel Bendegúz bejelentette, hogy ő pap lesz. J
A gyerekek köré épített világnak (idén ez a Nagy Kerek erdő volt) az óvónők is részei és részesei. Idén Évinek például szárnya nőtt selyemkendőből (egyébként is vannak neki szerintem, csak nem látszanak J).
A jelmezek…
Az ötlet bennük a fontos  inkább, és a  jelzésszerűség .  Az sem hátrány, ha házilag elkészíthető. Ehhez persze nagyobb kreativitás kell, mint ahhoz, hogy bemenjünk egy jelmezboltba vagy valamelyik turkálóba, ahol készen lehet kapni például Darth Vader, a Pókember és Batman ruháját (vagy Darth Vader már kiment a divatból?). Ezek a figurák és „rokonaik” nem is jelennek meg a farsangjainkon – bár nem csak azért, mert előnyben részesítjük a kreatív ötletek sajátkezű kivitelezését. Próbáljuk elkerülni – és ebben az óvoda segítségünkre van -, hogy a gyerekeink világát (és nem csak a képit) a médiák által közvetített trendi fantázialények uralják, különösen, ha azokban a félelemkeltés és az agresszivitás hangsúlyosan jelenik meg. Nálunk van huszár, a lovag, a vadász és a kalóz – ők is bátrak és erősek, a harc része az életüknek – de ezekkel egészen másfajta és másképpen közvetített mesékben találkoznak a gyerekeink.
Nincs farsangi műsor, jelmez-szépségverseny pláne nincs. A gyerekek napirendje nem borul – mi szülők nem vagyunk ott (a családok részvételével tartott ünnepeknek megvan a maguk ideje). Bekukkantunk – mint ahogy reggelenként érkezéskor mindig. Délben elidőzünk kicsit, amíg befejezik az ebédjüket és lecseng a nap (ilyenkor ebéd után visszük őket haza). Néhányunknak sikerül lencsevégre kapni őket, de nincs állandó kamerázás és vakuzás, nincs beállított fényképezkedés.
Aztán esetleg otthon is folytatódik a buli és hetekig hallgatjuk még, hogy mik voltak és mik lesznek majd a következő farsangon. Mert ötletük van bőven…

Az én kedvencem az idén Milán volt. Eredetileg vulkán-kutató akart lenni, de az anyukája felvetette, hogy mi lenne, ha nem vinné be az Etnáról származó megkövült láva-darabot (mint jelmez-kelléket), mert lehetne például szerelő. Kapott svájci sapkát, olajfoltos nadrágot, szerszámokat. Lívia pedig  fityiszt mutatott a nemi szerepekkel kapcsolatos sztereotípiáknak: kalózvezérnek öltözött.
Verus és Bella jelmeze láttán (a méhecske és a csiga) lesápadtam, hogy nekem mért nincsenek ilyen ötleteim...
A mi csoportunkba három katica is befutott – ez volt a mi szerencsénk, mert Eszter eltört – és alaposan megsiratott – bóbitája helyett Kincsőtől kapott kölcsönbe egy másikat. Ja, és hogy mennyire nem érdeklik a gyerekeinket a nemi szerepekkel kapcsolatos sztereotípiák: Sanci szintén katicának öltözött, Melinda pedig várakozásaimmal ellentétben nem akart királylány lenni, ragaszkodott ahhoz, hogy ő kiscsikó.  Főtt is a fejem a jelmez miatt, de az Apája ügyesen füleket szerkesztett egy hajráfra és patákat is szabott ki neki, ami egy póló ujjaira varrtam. Még este fürdéskor is alig tudtuk róla leimádkozni.
Felnőtt farsang most nem volt a télűző bál miatt, de jövőre megszervezem…J




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése