2012. március 5., hétfő

Határok állítása - mit engedjünk ill. tiltsunk és miért?

Márciusi szülői estünk témája a "Határok kijelölése gyermekünk számára a nevelés során". E témában idézem be Újlaky Éva, a gödöllői Árnika Központ munkatársának gondolatait. Az egész írás tömör és nagyon jól összeszedett, de néhány általam kulcsmondatnak tartott gondolatot még kiemeltem.


Újlaky Éva:

Egészséges nevelési határok, lelki biztonság, szabad felnőtt ember

Ma már pedagógiai, pszichológiai, biográfiai kutatásokkal jól alátámasztható az egészséges nevelési határok, a lelki biztonság és a szabad felnőtté válás összefüggése. Korunk nevelési elméleteit bizony gyakran nevezhetjük ellentmondásosnak.

Szülőként, nevelőként gyakran válunk bizonytalanná abban a kérdésben, hogy gyermekinknek mire is van valójában szükségük. A gyermekek valódi, egészséges fejlődéséhez, kibontakozásához szükséges igényét hajlamosak vagyunk összetéveszteni azzal, hogy mik is a vágyai.

A valódi szükségletek feltárása csakis a gyermek igazi, pontos megfigyeléséből és megismeréséből származhat. Minden gyermekben mély megelégedettség él, ha szükségleteit képesek vagyunk meghallani, akkor is, ha bizonyos dolgokkal szemben panaszát fejezi ki.

A szigorú, vagy a liberális szemléletű nevelés hívei vagyunk?

Fontosnak tartjuk a nevelési korlátokat, vagy inkább a szabad nevelés hívei vagyunk?

A 1960-as évektől kezdve terjed a világban az a nevelési elv és gyakorlat, hogy a gyermekeket, mint kis felnőtteket kezeljük és a gyermekeink véleményét egyre több területen, egyre több dologban ki is kérjük.

A fent említett kutatások és egyre több szülő nevelő, tanító tapasztalata bizonyítja annak az igazságát, hogy csakis az válhat szabad felnőtté, akinek gyermekkorában lehetősége volt megtapasztalni határokat a nevelésében.

Ma bizonyos értelemben hajlamosak vagyunk a gyermekek kezébe adni fejlődésüket. Választási lehetőségeket adunk nekik napi életükre vonatkozóan, hogy mit csináljanak, mit egyenek, mikor feküdjenek le, stb, és mindezt még azelőtt mielőtt megtanulják cipőjüket bekötni. A szülők ebben meglehetősen kimerülnek és gyermekeikkel együtt össze is zavarodnak. Ekkor igazában nem másról van szó, mint a szülői szerep hiányáról, és ezt legtöbbször mi szülők még észre sem vesszük.

Hogyan juthattunk el már odáig, hogy a szülőrészéről elhangzó „nem” nem válik valódi válasszá gyermeke számára?

A gyermekeknek biztos, világos, szerető, meleg, de határokra van szükségük. Természetes az, hogy ezeket ki akarják tolni, próbára akarják tenni, hogy elég erősek, szilárdak, következetesek és megbízhatók-e. Ha tisztelhetnek bennünket, ha biztonságban érzik magukat, akkor jól vannak, de önállóan még nem tudják saját határaikat felállítani. Sőt, az ő dolguk az, hogy ezt feszegessék, nekünk pedig, hogy felállítsuk őket szeretettel, fejlődésének, összefüggéseinek megértésével, következetességgel, és ezzel segítsük őket a kiegyensúlyozott felnőtté válásban.

Ha a gyermek kicsi, akkor legyen a játszótere is kicsi, majd ez a tér nőjön vele együtt.

Tudjuk, hogy a szigorú nevelés kiegyensúlyozó ellenreakciója a szabadságvágy, kitörések. A gyermek fejlődése során a nevelési határnak először kívülről kell érkezni, hogy később ezeket a határokat a fejlődő ember önmaga számára is meg tudja formálni. A határok eme hiánya a későbbi évekbeli bizonytalansággá vezet.

Kevesebb választási lehetőséggel, kevesebb és összeszedettebb magyarázattal kell gyermekeinket nevelnünk.

Amennyiben a felnőtt gondoskodásában érzik magukat, akkor jobban el tudnak merülni a képzelet és a játék világában, amelyben későbbi életük számára lelki erőket alakítanak ki.

Fontos tudnunk, hogy gyermekeink akaratos természete önmagában még nem rossz, hanem nagyon is fontos tulajdonság. Erre a benne lévő akaratra a világnak és neki is nagy szüksége van.

Ám ezt az akaratot nevelni kell, de hogyan is?

Mindenképpen szeretettel, megértéssel kell adekvát módon terelgetni. A gyermek fejlődésének motivációját egy erő vezérli: nőni, érteni, legyőzni, meghaladni a környezetet.

Ma a felnőttek világa gyakran sorolja a gyerekeket vagy a problémások, vagy a különlegesek közé. Legjobban akkor tesszük a dolgunkat, ha tulajdonságaik leírásával észrevesszük bennük a bölcset és bátorítjuk bennük a gyermeket.

Semmiképpen se akarjunk „kis felnőttek” generációját felnevelni, akik  ennek ellensúlyozására felnőtt korukban akarnak majd gyerekek lenni, gyerekként viselkedni, felelősséget alig vállalni, és azt akarni, hogy foglalkozzanak velük.

A szülő egyéni, individuális lelki fejlődése, felnőtté válása és a gyermek fejlődése között szoros kapcsolat van, mely a felnőtt tudatos éberségén múlik. Szülőként el kell tudni bánnunk saját személyes ügyeinkkel, hogy a gyermekünknek egyéni kibontakozásához maradjon elegendő tere.

Ha szülőként gyakoroljuk felnőtt életünk művészetét, akkor teret adunk annak, hogy gyermekeink gyermekként élhessék életüket.

Legyünk hajós kapitányok a hétköznapok nevelési kérdéseiben és semmiképp sem börtönőrök.

Fontos tudni és magvalósítani, hogy nem kell gyermekünk minden kívánságának rendelkezésére állnunk, ám figyelmünkre, következetes, kitartó iránymutatásunkra nagy szükségük van. A szabadság (ti: a határok hiánya - P. M.) gyermekkorban összezavar.

Ne tárgyaljunk kisgyermekünkkel, hiszen ez a kamaszkorhoz tartozik. Beszédünkben sose legyünk manipulatívak, ehelyett beszéljünk egyenesen. Meg kell tanítani kicsi gyermekeinket magyarázat nélkül elfogadni azt, amit mondunk nekik. A szavainkból áradjon a következetesség, szeretet, szeretettel állított határok.

Ez a rend és fegyelem felszabadít, és ebben fejlődni lehet.

Mindenekelőtt a bizalom és tisztelet erős kapcsolatát kell megteremtenünk, amiben értjük, hogy gyermekünknek mire van szüksége. A gyerekek ezt érezni fogják és együttműködnek velünk.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése