Vekerdy Tamás: "Az antropozófia nem tantartalom"

Ígértem egy bejegyzést a témában. Íme. 

Tehát:

"Az antropozófia nem tantartalom."

Ez a mondat is elhangzott 2011. november 23-án. Azzal kapcsolatban beszélt erről Vekerdy Tamás, hogy egy érdeklődő azt kérdezte: folyik-e vallásoktatás a Waldorf óvodákban és iskolákban.

Nagyon fontos kérdés.

A Waldorf-iskolák nem világnézeti iskolák. Nem akarnak ideológiát közvetíteni. (Egy olyan pedagógia, amely azon van, hogy az individuum szabadságát segítse kibontakoztatni, nem is lehet ideologikus.)

„Rudolf Steiner 1922-ben (… )leszögezi, hogy a Waldorf-iskola nem világnézeti, hanem metodológiai (módszertani) iskola, amelyet a gyerek ismeretéből következő módszerei különböztetnek meg a többi iskolától.” (Milyen iskola kell a gyerekeknek? Filum, 2003. 159.)

És mi a helyzet a gyakorlatban? Aki akarja, járhat a saját vallásának megfelelő felekezeti oktatásra vagy igénybe veheti az ún.  szabad vallásoktatást.

Arról, hogy mi az antropozófia, hogy hol a helye a Waldorf intézmények életében Vekerdy Tamás is kimerítő választ ad, és ugyanezt mondhatja egy gyakorló pedagógus is a hozzá forduló érdeklődőnek, gyakorló szülőnek.

Mi az antropozófia? Egészen egyszerűen: az emberről való gondolkodás.

"Az itt tanító tanároknak nem kell antropozófusoknak lenniük. (Egyébként ki az antropozófus? Steiner azt mondja, hogy az, aki úgy gondolja, van valamiféle értelme a szellemi világok kutatásának. Az antropozófusnak semmiféle szellemi dogmát vagy hittételt nem kell elfogadnia)”. (Milyen iskola kell a gyerekeknek? Filum, 2003. 159.)

„Szellemi világok kutatása” – azaz a világ azon részének a kutatása, amely nem anyagi természetű. Pszichológia, etika, logika, nevelés, irodalom, színház, magának az emberi gondolkodásnak története, természete stb. (A „szellemi világok”-ról sok embernek a spiritiszta szeánszok vagy valami spekulatív köldöknézés jut eszébe.)

„…a Waldorf-iskola tanárának elegendő, ha a Waldorf pedagógia gyerekszemléletével és ebből fakadó módszerével egyetért. Más kérdés, hogy Steiner pedagógiai műveinek tanulmányozása nem megkerülhető a praxisban, s e pedagógiai művek a steineri ismeretelméleti alapokra épülnek.” (Milyen iskola kell a gyerekeknek? Filum, 2003. 159.)

A Waldorf pedagógia szellemi háttere, az antropozófia keresztény alapú gondolkodásmód.  De a gyerekek nem azért járnak ide, hogy kis antropozófusokat képezzünk belőlük. Nem kell hittételeket bebiflázniuk, szent szövegekből vizsgát tenniük, nem kell üres – mert nem magukénak érzett - szertartásokon részt venniük. Egyrészt mert a Waldorf-pedagógia szellemi háttere nem hittételekből áll, másrészt mert ez a Waldorf-pedagógia módszerével és céljaival ez ellentétes. 

Megjegyzés: az állami iskolákban folyó erkölcsi nevelés is keresztény alapú - és akkor is, ha ateistának vallja magát (és mint ilyen, egyébként világnézeti). Hiszen keresztény kultúrkörben élünk – az két külön kérdés, hogy milyen értékek szerint élünk, illetve hogy mit gondolunk Isten létezéséről, vagy nem létezéséről.

A Waldorf-óvodákba és -iskolákba járó gyerekek között valóban vallásosan nevelt gyerekek aránya hasonló lehet a többi, akármilyen másik iskoláéhoz – ide értem a felekezeti iskolákat is.

Amikor egy szülő be szeretné íratni egy Waldorf óvodába vagy iskolába a gyermekét, megkérdezi tőle a pedagógus, hogy ismeri-e a pedagógiát, esetleg azt a szellemi hátteret, amiből ered. De nem előfeltétel, hogy egy szülő valamiféle „elméleti előképzettséggel” rendelkezzen pedagógiából, pláne antropozófiából. És nem is lesz feladata, hogy „elméletileg képzetté” váljon. Ha figyel, úgyis látja, hogy mit és hogyan tanul a gyereke. Észreveheti, hogy egy jó Waldorf óvónő, osztálypedagógus mennyit segít neki közvetve és sokszor közvetlenül. És ennyi elég is. Senki nem kéri számon, hogy teoretikus szinten is meg tudja-e magyarázni a történéseket. És kb. olyan volna, mintha a templomba járó nénikétől elvárnánk, hogy képes legyen teológiai kiselőadást tartani arról, hogy mi a különbség a katolikus és a kálvinista üdvtan között, mielőtt belép a szent helyre.

Az antropozófia nem tantartalom.

Vekerdy Tamás válasza nagy segítség volt a gyerekeiket a Waldorf-óvodába és iskolába járató szülők számára is. Ha valaki az antropozófia tételes ismeretét iskolás módon számon kérné tőlük, akkor az pont arra emlékeztetné őket, ami miatt elfordultak az állami oktatástól.  

(A tapasztalataim azt mutatják egyébként, hogy bár a szülők jó részének hallomásból vannak ismeretei, esetleg olvasott is ezt azt – de még a legelkötelezettebb, legtudatosabb szülők sem tudják alapjában véve, hogy konkrétan mi és hogyan történik a Waldorf óvodában és iskolában. Nincs pontos képük a pedagógiai gyakorlatról sem, nemhogy annak a szellemi hétteréről. Sokan vélik úgy, hogy van, de nincs, mert olvasni róla más, mint látni. Sőt, látni is más, mint csinálni. Tehát a szülők nagy része (kevés, nagyon kevés kivétellel) nem ismeri pontosan a tantermekben folyó munkát - sem a gyerekét, sem a tanítóét. Nincs pontos képe róla, ha csak nem maga is gyakorló Waldorf-pedagógus, vagy maga is annak készül. De hát honnan is ismerné? Hiszen a szülő (elenyésző kivétellel) nem ilyenben járt óvodába és iskolába. És szülőként nagyon kevesen élnek pl. a hospitálás lehetőségével vagy jönnek el egy nyílt órára. Pedig micsoda eszméléseket látni ilyenkor!)

Az antropozófia egy gondolkodásmód, egy emberismeret, szellemi háttér. Az a mód, ahogyan szemléljük a gyerekünket, magunkat, a világot. Sokan tévesen „ideológiának” nevezik. Ilyen hátszéllel pláne érthető az idegenkedés, amivel lereagálják, ha hallják a szót: antropozófia. Látni olyanokat, akiknek a számára pusztán egy nyelvezet, egy beszédmód, amit afféle misztériumként használnak – mintha a terminológia elfedhetné a gondolkodás sematikusságát, merevségét, műveltségbeli hiányosságokat és pótolhatná a gondolkodásban folyamatosan végzendő kemény munkát.  

Hál’ Istennek azonban látni az ellenkezőjét is: sokan anélkül, hogy beszélnének róla, hitelesek benne.

Tehát az antropozófia nem tantartalom, a Waldorf-óvoda és –iskola nem „antropozófus-képző”. A gyerekek kapcsolatba kerülnek az antropozófiával, de ez közvetett folyamat. Nem direkt magyarázatok útján, hanem pedagógiai gyakorlatban. Az itt folyó nevelés célja nem az, hogy a gyerekeink beszélni tudjanak arról, hogy hogy kéne tenni a dolgokat, hanem hogy tegyék.