"Húzzad jobban, menjen a munka..."

Az Önkormányzat engedélyezte, hogy újabb egy évig bérelhessük az óvoda épületét. Elkezdődtek a tárgyalások az épület megvásárlásának a lehetőségeiről is.

Ezzel párhuzamosan belekezdtünk az épület homlokzatának a felújításába. A középső, használaton kívüli csoportszobát átalakítjuk közösségi helységgé.

Emlékszem, amikor anno először itt jártunk, az omló vakolat láttán azt hittük, hogy eltévesztettük a címet. És nem csak mi egyedül voltunk ezzel így. Viszont aki a barátságosnak és hívogatónak nem mondható homlokzat láttán mégis bejött az óvodába, arról sejteni lehetett, hogy elszántan keres valamit és meg akarja azt találni. :)

Sokak munkája és anyagi hozzájárulása benne lesz abban, hogy egy konszolidáltabb kinézetű óvodaépületben kezdjük az évet.

 "Lába se érte a földet..." :)

Német Éva óvónő júliustól nem dolgozik nálunk. És még valami

Németh Éva júliustól óvónő nem dolgozik az óvodánkban.

Egy rendkívüli szülői körön - amelyet kifejezetten e célból hívtak össze az óvónők - megindokolta a döntését. Azt mondta, hogy az antropozófiát nem tudja már összeegyeztetni a katolikusságával.

Én a magam részéről fontosnak tartottam elmondani, hogy  számomra - és szerintem a szülők számára  is - ez nem jelentett problémát, legalábbis én nem tudok róla.

Mert igen, tudvalevő, hogy egymást kizáró különbségek vannak a két gondolati rendszerben, bár mindkettő keresztényi alapokon nyugszik. Ugyanakkor a szülők közül kevesen vannak, akik eleve nagyon tudatosan, az antropozófia (vagy a katolicizmus) tekintetében „elméletileg képzetten” jönnének az óvodába és számon kérnék a pedagógusokon a két gondolati rendszer közötti teoretikus szinten jelentkező különbséget. Másrészt: nagyon sokféle világlátással („-nézettel”) rendelkező ember közössége a mienk. Sokaknak épp az a fontos a waldorf pedagógiában, hogy nem akar kész, követendő meggyőződéseket közvetíteni a gyerekek számára. A szülőket idevezető közös nevező egy nagyon is gyakorlati megfontolás: ez a pedagógus gyerekekhez való fordulásának mikéntje. Ez az, ami a legfontosabb a gyerekeiket ebbe az óvodába hozók számára. Jó óvodát és óvónőt kerestünk és meg is találtuk. Én magam a Évi révén tapasztaltam meg először a waldorf pedagógiát közvetlenül és nem csak szülőként, de pedagógusként is rengeteget tanulhattam tőle, amit köszönök.

 Van ugyanakkor a waldorf pedagógiának egy olyan vonása, hogy mind a pedagógus, mind a szülő részéről a „hagyományostól” eltérő szerepvállalást feltételez. A waldorf intézményekben (óvodákban és iskolákban egyaránt) hangsúlyos a pedagógus és a szülők közötti együttműködés – ez vonatkozik a gyerek nevelésére és az intézmény életében való részvételre egyaránt.

A pedagógusok számára azt jelenti, hogy a pedagógia nevelő ereje nem korlátozódhat a csoportszobára (illetve ha iskoláról van szó, a tanteremre). A waldorf intézményben dolgozó pedagógusok a szülői körre is gondot fordítanak - direkt módon is, a szülőkkel való kapcsolattartás terén és indirekt módon is, azzal, ahogyan részt vesznek az intézmény egészének az életében. Ők az egyik kohéziós erő - nagyon fontos erő. Évi az ezzel járó szerepet a feladatokat egyre kevésbé tudta és/vagy akarta hordozni. Ezt a szülői kör is érzékelte is.

A szülői kör szempontjából ebben az összefüggésben könnyebben és konkrétabban értelmezhető az az általánosság, amit a távozása okaként mondott. Értelmezhető és el is fogadható. A történet véget is ért volna ezzel. 

Adódott egy olyan dolog, ami viszont nem elfogadható és erről szót kell ejtenem itt.

Évi távozása után azt hallottam az egyik szülőtől, hogy Évi arról beszélt neki: az intézmény vezetése arra utasította, hogy csak anyagilag jó helyzetben levő családokat vegyen fel az óvodába. Ez nem igaz. Cáfolom az intézményt fenntartó Egyesület felügyelő bizottságának és az Intézményi Fórumnak a tagjaként.

 Néhány bejegyzéssel korábban írtam arról, hogy mi jellemzi egy waldorf intézmény gazdálkodását és benne a szülők gazdasági szerepvállalását.
A keresztény alapon álló antropozófia alapelvei közé tartozik a szolidaritás, a testvériség. Soha nem utasítunk el a gyerekét hozzánk beíratni akaró családot az anyagi helyzete miatt. Tekintettel vagyunk a már ide járó de krízishelyzetbe kerülő családok megváltozott gazdasági teljesítőképességére is. Az olyan családokat viszont, akik visszaélnek a szolidaritás elvével és gyakorlatával (sajnos akadtak ilyenek) és semmiféle együttműködést nem tanúsítanak a probléma kezelésében, nem tudja vinni a közösség. Nem, mert rossz a morális üzenete, nem is beszélve az intézmény anyagi teherbíró képességének a végességéről.

 

Minderől lehetett beszélni, elkerülendő a félreértéseket és félremagyarázásokat, volt rá tér és alkalom. Problémák tisztázása párbeszéd során lehetséges - Évi esetében sok esetben maga a kommunikáció nehézséget okozott.

Azt gondolom, hogy a felmerülő problémák megoldását megnehezítette az a körülmény, amiről Évi beszélt régebben egy szülői körön.  Az egymás közötti kommunikációról volt szó, és Évi önmagával kapcsolatban megjegyezte, hogy a gyerekekkel jól boldogul, a felnőttekkel azonban nehezen megy neki. Én akkor úgy véltem, hogy ez szerénység a részéről és önirónia. Ma már azt gondolom – az elmúlt két év tapasztalatai alapján - , hogy szó szerint és komolyan kellett volna venni.

A nagyok búcsúztatása

„ Anya, ma odajött Bendegúz és megkérdezte, hogy leszek-e a barátja, mert ma van utoljára az oviban. Én mondtam, hogy leszek, és átölelt, és egész nap a barátja voltam. Mert Bendegúz többet nem jön már óvodába, ő iskolás lesz.”

Kicsit összeszorult a torkom Melindát hallgatva. Mint ahogy akkor is, amikor tavaly év vége felé szülői körön megkértük az egyik óvónőt, hogy meséljen arról, hogyan búcsúztatják a nagyokat. Évi belekezdett a mesélésbe, de befejezni nem tudta a könnyeitől. Van egy atmoszférája egy ilyen búcsúztatásnak. De ha csak szimplán belegondolok, hogy az óvónők három vagy négy évig együtt élnek gyerekekkel (gyakorlatilag többet vannak velük, mint a saját szüleik), és egy nap a gyerekek kirepülnek a fészekből – ezt nemigen lehet sírás nélkül végigcsinálni. Amikor tavaly Melinda elénekelte nekem az búcsúztató dalukat - akkor hallottam először a kicsik szájából az „Áldjanak az égiek”-et – én is megkönnyeztem.

A két csoportban nem teljesen ugyanaz az esemény „forgatókönyve”, apróbb eltérések lehetnek, de a lényeg ugyanaz.

Mariann csoportjában idén Grétit búcsúztatták.

A bejáratot és a csoportszobát friss mezei virágokkal díszítették fel. Grétit külön asztalnál várta egy szál rózsa és a tarisznyája, benne a kézimunkái, egy ceruza (az óvódában a rajzoláshoz csak viaszkrétát használunk), egy szerencsehozó kő és a csoport névsora. Az asztalt akkor díszítették fel, amikor kikísérték egy kis időre a csoportszobából; egy csengő jelezte, hogy bejöhet. Az útja egy feldíszített szőnyegen át vezetett.

Az utána következő székkörben ezen a napon a téma maga a búcsúztatás volt: hogy mit is jelent tulajdonképpen az, hogy Gréti már nem lesz óvodás. Elénekelték Gréti kedvenc énekeit. Kapott egy szerencsezsákot is, a gyerekek ebbe „szórták bele” a jókívánságaikat. Ezután Grétit kivezették a csoportszobából és ezzel jelképesen elhagyta az óvodát.

Nálunk nincs „ballagás” - a vegyes csoportokban a kicsinyek és az óvónők elbúcsúztatják a következő évben már iskolássá váló gyerekeket, és szülők nincsenek jelen ezen az eseményen. Sajnálom, hogy nem láthatom, mégis azt gondolom, hogy az ő szempontjukból nem baj, hogy nem vagyunk ott.

Családi nap

Hagyomány nálunk, hogy egy szép májusi szombaton a gyerekeinkkel (óvodás és iskolás családok egyaránt, de ugye sok az átfedés is) kivonulunk az Arborétumba. Ez idén is így volt. 

Lehet ilyenkor kézműveskedni - idén volt papírsárkány- és nyárilabda készítés, kötélverés, fajátékokkal bíbelődés, gyapjúzás, csuhéból virágkötés -, a nagyobbacska gyerekek csapatjátékokat játszottak, a felnőttek Zubi jóvoltából bothmerezhettek egyet (jó sokan kipróbálták, pedig már erősen tűzött a nap).

Lehet ilyenkor csak üldögélni, megbeszélni a világ folyását, élvezni a napsütést és főállásban semmittenni (természetesen, ha gyermekünk nem talál más elfoglaltságot számunkra...).

Lehet ilyenkor 1-2 fabatkáért rengeteg sok finomságot kapni a büfésátorban (én valahogy mindig ott kötöttem ki és ezzel nem voltam egyedül :)). Zsámbokiék ötlete a fagyival szenzációs volt és Szénási Rita gyümölcsökből összeállított saslikjára is emlékezni fogunk. (Meg az ötletet ellopni is.)

Mindenkitől azt hallottam utána, hogy nagyon jól érezte magát. Ez pedig azért van, mert aki ide eljön, az azért jön, mert együtt akar lenni a többiekkel - jól akarja és jól tudja magát érezni ebben.

Waldorf babák

Ezek itt Becskereki Ági waldorf babái.

A középsőt most vettem meg a nemrég született unokahúgom számára. A másik kettőn komolyan gondolkodom, hogy születésnapomra kérem ajándékként. Csak hát ez a gyakorlatban azt jelentené, hogy a lányaim birtokába kerülne, mert hát hogy magyaráznám meg nekik, hogy ezek az én babáim és legyenek szívesek, ne amortizálják le őket (további gond lenne, hogy hogy osztoznak meg hárman a két babán). 

Hogy miért épp az Ági általkészített babák után ácsingózom és mért nem készítek én magam? Egyrészt: aki készített már ilyet, az tudja, hogy micsoda munka van vele, másrészt, mert nekem kifejezetten az a két baba tetszik. Volt már a kezemben másik babája is Áginak - irigylem a stílusérzékét és a képességét, hogy így formába tudja önteni az elképzeléseit.

Egyébként vannak a lányaimnak waldorf babái, szeretik is őket, mégis kérték, hogy én is készítsek nekik. Nincs mese, neki kell majd állnom és meg kell alkotnom a saját waldorf babáimat is - az egyik lehető legszebb ajándék a gyerekeimnek és valahol magamnak is.

Addig is ezekben gyönyörködöm.

Ez pedig a bolt, ahol a babákat és sok más gyönyörű játékot lehet kapni:
http://ajandekmindenkinek.net/

Egy hónappal később

Ime:

Elültettem egy magot...

"Elültettem egy magot.
Jó nagyot, de aranyost.
Föld-dunnával betakartam,
és vártam, hogy majd kipattan.

Jött az eső - cseppre csepp.
Öntözgette eleget.
kisütütt a napocska,
ki is bújt a magocska."

Ezt a játékot baba-mamán hallottam először. A lányaim szívesen és gyakran játsszák itthon is: egyikük a mag, aki összegömbölyödik a földön, a többiek egy könnyű kendővel letakarják, majd kicsi ujjacskáikkal csepegtetik az esőt a hátán, végül a mag "kikel".

Mindig ez fog eszembe jutni mostmár, ha veteményezünk. És már alig várom, hogy látni lehessen a saláta, a retek meg a többi zöldség sorát. Azokét, amiket nem játszásiból ültettünk itt az udvar végében.  Az őszi búza már gyönyörű - A Lipóczki Móniék által ideszállított négy zsák trágya szépen dolgozik a földben.

Nyolc éves voltam, amikor a városból kiköltöztünk tanyára - akkor láttam először, hogy a zöldség, amit eszünk a földből való. (Addig azt hittem, hogy a bolt meg a zöldséges stand az első állomás.) És hát ismerjük a közszájon forgó városban és reklámokon nevelkedett gyerek történetét - már az is eredmény, ha legalább annyit tud, hogy a tejnek valami köze van a tehénhez, részletkérdés, hogy a tehén nem lila színű. Panellakók lévén - és nem állunk ezzel egyedül - a gyerekeink nemigen tapasztalják meg, hogy a föld micsoda ajándékokat ad, ha dolgozunk vele. 

Mai világunkban rengeteg gyerek számára a dolgok - pl. a fogyasztott élelmiszerek - "csak úgy vannak". Nem látják benne a folyamatot, azt, hogy azok emberek és a természet munkájának az eredményeként jönnek létre. Erre akkor kellett rájönnöm, amikor egy állami általános iskolában a középkori mezőgazdaság forradalmáról próbáltam beszélgetni 11-12 éves gyerekekkel. Próbáltam  - de nemigen ment, mert azok a gyerekek nem tudták, hogy mi az a "mezőgazdaság". Én meg (akkor még) nem tudtam, hogy nem tudják. És könyvekből kellett volna megtanulniuk. Elvárható, hogy megbecsüljenek egy kezükbe nyomott almát, ha az "csak úgy van"?

Itt ez a kert, itt ez a játék. Látják és megélik egy mag életét.